Budapest története

A kezdetek

A budai mészkõbarlangokat már az õsember is felfedezte, és szálláshelyül használta. A Duna ezen szakasza pedig már igen korán átkelõhelyként szolgált, s azt is tudjuk, hogy itt már lakott település volt a korai bronzkorban, Kr. e. XIX. században. Több száz év múlva a kelták fejlett társadalmáról, városias településeirõl adnak hírt a régészeti leletek.

Ókor

Az I. sz. elején a rómaiak vették birtokba ezt a területet. A Duna a római kori pannon tartomány természetes határvonalát jelentette. Az átkelõhelyeken a birodalmat védõ katonai táborok épültek, a légiós táborok mellett pedig polgárvárosok alakultak ki. Közülük az egyik legjelentõsebb, Aquincum - a mai Óbuda területén - a Kr. u. 103-ban kettéosztott Pannonia tartomány közül Pannonia Inferior székhelye. A polgárok kõbõl építették házaikat, fürdõiket; szórakozásaikról az amfiteátrum, biztonságukról pedig a római katonaság gondoskodott. Az állandósuló barbár támadások miatt a rómaiak a Duna túlsó partján is erõdöt építettek, s így Pest alapjait is megvetették.

A IV. század közepétõl erõsödõ gót- hun-alán betöréseket azonban a gyengülõ, majd szétesõ római birodalom katonai ereje nem volt képes visszaverni. A hun birodalom szétesése után újabb népcsoportok hullámzottak keresztül Pannonián, majd az avarok építették ki államukat, Nagy Károly frank birodalma elleni szívós harc közepette. A magyar törzs Árpád vezetésével 896-ban érkezett ide. A honfoglaló magyarok szláv-bolgár, valamint muzulmán népeket találtak a folyam két partján.

Középkor

A dunai átkelõhely jelentõsége a X. századtól folyamatosan nõtt, s szomorú nevezetessége, hogy a pesti oldalról a túlpartra igyekvõ Gellért püspököt - az államalapító I. (Szent) István fiának, Imre hercegnek nevelõjét - itt fogták el lázadó pogány magyarok, s a Kelenföldi hegyrõl - a mai Gellérthegyrõl - taszították a mélybe. Óbuda a kereszténység felvétele után az a középkori város, mely a királyok tartózkodási helye lett. A krónikák kõházakról szólnak, úthálózata római kori örökség; tudunk piacáról, arról, hogy III. Béla király karácsonyt ünnepelt falai között, s hogy 1223-ban tûzvész pusztított a városban. A XIII. század folyamán királyi vár épült a területén. Buda területén szétszórtan földesúri települések, egyházi birtokok, királyi szolgáló népek falvai alakultak ki. A lakosság itt elsõsorban szõlõmûvelésbõl és bortermelésbõl élt, - s ez is római kori öröksége volt e tájnak.

A XII. századtól Buda pedig már fallal körülvett virágzó, gazdag német kereskedõváros. Kiváltságlevelét 1230-ban kapta az uralkodótól, II. Endrétõl. A település a századok folyamán fokozatosan fejlõdött. Az 1241-es tatárjárás komoly károkat okozott. A tatár sereg elõször Pest városát, majd 1241 telén a befagyott Dunán átkelve, Óbudát perzselte fel. A lakosság vagy elmenekült, vagy elpusztult. A tatárok távozása után, a méltán második honalapítónak nevezett IV. Béla 1244-ben megújította a pesti hospesek árumegállító jogot is tartalmazó városi kiváltságait, majd - egy újabb tatár támadás hírére - elrendelte, hogy a budai várhegyen kõbõl várat építsenek. Az itt megtelepedõknek Pest város 1244-es kiváltságlevelét adományozta. Pár évtized múlva már mind a magyar mind a német lakosság saját templommal rendelkezett. A Duna közepén fekvõ Nyulak-szigetén - a mai Margitszigeten - a domonkos rendi apácakolostorban a király lánya, Margit lelt otthonra.

Az Árpád-házi királyok egyre gyakrabban a Pest melletti Rákos mezõre hívták össze az országgyûlést - és tartották Budán udvarukat. A város királyi esküvõk, nagyúri viszályok színtere, de polgárai maguk is politizáltak: III. András halála után Buda a pápa jelöltjével, az Anjou-házbeli Károly Róberttel szemben Vencel cseh trónörököst támogatta. A koronát végül mégiscsak Károly Róbert nyerte el, akit e zavaros idõkben négyszer koronáztak meg, harmadszor éppen Budán. A budaiak tehát megbékéltek királyukkal, akinek fia, (I.) Nagy Lajos már állandó székhelyül választotta a várost, anyja, Károly Róbert özvegye pedig a szomszédos Óbudát, ahol apácakolostort is alapított. Ettõl kezdve Óbuda, a török hódításig, a mindenkori királynék városa lett.

Pest igen lassan heverte ki a tatárjárás okozta pusztítást. A XV. század elsõ felében nyerte csak vissza szabad bíró- és tanácsválasztási jogát, mert addig Budáról kapott bírót és tanácstagokat. Lakói elsõsorban állat- és borkereskedelemmel foglalkoztak. Budán a XIV. században a templomok mellett fõnemesi és polgári lakóházak is épültek. Utcái mesterségek neveit kapták, jelezve, hogy jelentõs létszámban élnek itt iparosok, kézmûvesek, kereskedõk, akiknek megrendelést a királyi udvar és a gazdag városi polgárok adtak. A két város virágkorát Zsigmond (1387-1437), majd különösen Mátyás (1458-1490) uralkodása alatt élte. Zsigmond uralkodása alatt állították össze Buda város német nyelvû jogkönyvét. Mátyás király uralkodása alatt kiépült a királyi palota, s az udvar - különösen Mátyás humanista udvara - Budára vonzotta az értelmiségieket - világiakat és egyháziakat egyaránt. A budai domonkos rend fõiskolája az õ idejében például egyetemi jelleggel bírt, s a városban mûködött mintegy tíz évig az elsõ magyarországi nyomda, Hess András nyomdája. Mátyás halála után politikai és gazdasági hanyatlás következett.

A városnak a XV. század folyamán mintegy 10-12 ezer lakosa volt. A német patríciusok mellett már a magyar polgárok is beleszólást nyertek a város ügyeinek intézésébe: a század közepére elérték ugyanis, hogy a száztagú városi nagytanács fele-fele arányban magyar és német polgárokból álljon; a nagytanács saját kebelébõl 6-6 magyar és német tanácstagot válasszon; a bírót pedig évenként felváltva a magyar, illetve a német polgárok körébõl kellett választani. 1526-ban a magyar sereg Mohácsnál csatát vesztett a török seregekkel szemben. Az ország három részre szakadt, török, Habsburg- és Szapolyai-uralom alá tartozó területekre. I. Szulejmán bevonult Budára, a királyi palotát kiraboltatta, mind a két várost felégettette; a tûzben elégtek a városok kiváltságleveleit, okleveleit õrzõ levéltárak. A török hadsereg azonban ekkor még kivonult az ország fõvárosából. Pártharcok színhelye lett a magyar királyok székhelye: Habsburg Ferdinánd és az ország leggazdagabb fõura, Szapolyai János vetélkedtek a koronáért és a budai vár birtoklásáért, amit a városok is és lakóik is megszenvedtek.

A török végül 1541. augusztus 29-én foglalta el a budai várat, és ezzel kezdetét vette a 150 éves török hódoltság. A szultán Budát egy török tartomány - vilájet - székhelyévé tette, élére pasát állított, Pestre pedig egy 3000 fõs õrséget rendelt ki. Ettõl kezdve Buda a török birodalom nyugati kulcsának, stratégiai fontosságú helyének számított. A török idõkben Pesten és Budán jelentõs létszámban éltek még rácok, zsidók, itáliaiak és cigányok is. 1686-ban sikerült Budát a törököktõl visszafoglalni a Habsburg-csapatok segítségével. Az ostrom során a három város, a Duna bal partján levõ Pest, a jobb partján levõ Buda és a tõle északra elterülõ Óbuda komoly károkat szenvedett. A lakosság nagy része elmenekült vagy elpusztult.

Habsburg-éra

Pest városa a felszabadítás után tíz évvel mindössze 126 házból állt. A csata befejezése után a Habsburg-uralkodóház német lakosokat telepített itt le. Nagyszabású építkezések kezdõdtek, ekkor jött létre a város területén megtalálható barokk épületek, templomok nagy része. Az újjáépítés azonban nemcsak a falak újrahúzását jelentette, hanem - a körülményekhez képest gyorsan fejlõdõ és öntudatosodó - polgárság azon igényét is, hogy Pest is és Buda is kapja vissza kiváltságlevelét. Mindkét város csak két évtizedes - együtt vívott - szívós küzdelem árán jutott jogaihoz. Bár Budát II. Lipót 1703-as kiváltságlevelében fõvárosnak nevezi ugyan, de a város valójában messze áll attól, hogy e hivatását betöltse. 1711-ben Eleonóra régens-császárnõ helyezte vissza mind a két várost teljes - szabad királyi városi - jogaiba, nem utolsó sorban a Rákóczi szabadságharc alatt tanúsított rendíthetetlen hûségük jutalmaképpen. Pest városvezetésének hatásköre azonban nemcsak a városfalakon belüli településre terjedt ki, hanem az egyre terjedõ, fejlõdõ külvárosokra is. Pest külvárosai a XVIII-XIX. század folyamán: a Belvároson kívül a Terézváros, a Józsefváros, a Ferencváros, valamint az Új-, azaz a Lipótváros. Budáé a Vár mellett: a Tabán (vagy Rácváros), a Víziváros, a Krisztinaváros, az Országút és Újlak. A XVIII. század folyamán a két város lakossága 20-24 ezer körül mozgott, de újabb száz év múlva Pest már 100 ezren felüli lélekszámmal bírt, míg Buda lakosai 50 ezer fõt számláltak.

Az egyesítés

A XIX. században Pest-Buda ismét a magyar gazdasági, politikai élet központjává vált. A dinamikusan fejlõdõ Pest a XIX. század közepére az ország elvitathatatlan központja lett. Itt koncentrálódtak a kormányhivatalok, országos intézmények. A három város rohamosan fejlõdött. 1830. körül látható volt, hogy Pest fejlõdése feltartóztathatatlan. Rohamosan nõtt a népesség, megépültek a nagykereskedelem és a pénz központjai, paloták, szállodák nõttek ki a földbõl, és felpezsdült a kulturális élet is. Szükség volt azonban egy olyan átfogó programra, amely a modernizálás összes területét magába foglalta. Ezt a programot gróf Széchenyi István hozta létre. Elsõ nagy tette a Lánchíd építésének kezdeményezése volt. 1832-ben megalakította a Budapesti Hídegyletet, és megnyerte tervének József nádort is. Az elsõ állandó Duna-hidat végül csak a levert szabadságharc után, 1849 novemberében adhatták át a forgalomnak. A Lánchídon kívül még számos budapesti épület, intézmény létrejötte köszönhetõ Széchenyi Istvánnak. Az õ neve fémjelzi a Magyar Tudományos Akadémia, a Nemzeti Színház, az Alagút megépülését, vagy a folyamszabályozás, a gõzhajózás, vagy a lóversenyek elindulását. A két város összetartozásának és egymásrautaltságának elsõ megfogalmazója is Széchenyi István volt, aki 1829-ben javasolta elõször nyilvánosan, hogy Pestnek és Budának Budapest néven egyesülnie kell. 1848-ban a forradalom idején Pest Magyarország központja lett. Az 1848-ban született törvények kimondták, hogy évente Pesten kell összehívni az Országgyûlést, és Buda-Pesten lesz a magyar kormány székhelye is. Pesten összpontosult a függetlenségi mozgalom is: ott alakult meg a szabadságharc vezetésére a Honvédelmi Bizottmány, és Kossuth Lajos is ott kezdte el toborozni a honvédsereget. 1873-ban Pest, Buda és Óbuda Budapest néven egyesült. A 1867-ben, a kiegyezés után, amikor I. Ferenc József magyar király is lett Pesten hozzákezdtek a nagy urbanizációs feladatok végrehajtásához. 1872-ben pedig az országgyûlés megszavazta az egyesített Budapestrõl szóló törvénycikkelyt. Ebben az idõben került a város fejlesztését irányító Fõvárosi Közmunkák Tanácsának élére báró Podmaniczky Frigyes. Vezetése alatt a tanács olyan programot hozott létre, amely felölelte a Duna budapesti szakaszának szabályozását, rakpartok, közraktárak, hidak, bulvárok, egy központi pályaudvar és egy vasúti híd építését, valamint a fõbb útvonalak szabályozását. A városrendezésre 1870-ben írtak ki pályázatot, amit Lechner Lajos építész nyert meg. Ettõl kezdve állandó építkezési területté vált a város. Nekifogtak a pesti utcák tömeges kiszélesítésének, meghosszabbításának, rendezésének. 1871-ben elkezdték építeni az Andrássy utat, és még ugyanebben az évben törvény született a Nagykörút építésérõl. Elkészült a második Duna-híd, a Margit-híd is. A kiegyezés után indult meg a tömegközlekedés kiépítése is. A Kálvin tér és Újpest, valamint a Lánchíd és Óbuda között sínen közlekedõ kocsik szállították az utasokat. 1887-ben pedig forgalomba állították a mai villamos õsét a Nagykörúton. 1870-ben megindult a Várhegyre a Sikló, négy évvel késõbb pedig a Szabadság-hegyre a Fogaskerekû. A városban megjelent a sajtó, mint intézmény. Felépült a József körút sarkán a Budapesti Hírlap újságpalotája, ami egy épületben egyesítette a szerkesztõséget, a kiadót és a nyomdát. Sorra nyíltak a polgári lét fontos helyszínei a kávéházak és mulatók: a New York kávéház, a Centrál, a Japán Kávéház, vagy a Somossy Orfeum. 1884-ben pedig elkészült az Ybl Miklós tervezte Operaház is. Vízvezeték- és csatornahálózat épült, megindult a lóvasút, a villamosvasút, majd 1896-ban a millennium alkalmából elkészült Európa elsõ földalatti vasútja. A lipótvárosi Duna-parton ekkor már olyan elõrehaladott állapotban volt az Országház építése, hogy ünnepi ülését már az új kupolacsarnokban tarthatta meg a Tisztelt Ház. A gótikát visszaálmodó épület felavatására 1902-ben került sor. A város belterülete ekkor már egészen a mai Szent István körútig terjedt, ott épült fel a pesti polgárság színháza, a Vígszínház. A körút másik végéhez közel pedig elkészült az Iparmûvészeti Múzeum szecessziós épülete. A két világháború komoly károkat okozott, a mûemlékek nagy része megsérült, illetve elpusztult. A város felett az orosz csapatok 1945. február 13-án vették át az irányítást.
 
A világháborúk után

1945-ben az országgal együtt romokban heverõ fõváros ismét az országos politika színtere lett elsõsorban. Az újjáépítés heroikus munkájára a fõvárosban a Budapesti Nemzeti Bizottság vállalkozott. A Bizottság azonban nem válhatott a többpárti várospolitika demokratikus fórumává. Az 1948-ban hatalomra került Magyar Dolgozók Pártja által 1950-ben bevezetett szovjet típusú tanácsrendszer ugyanis a demokratikus fejlõdés hagyományaival való végleges szakítást jelentette. A centralizált vezetés semmiféle helyi - történeti - érdek érvényesülésének nem adott lehetõséget. Bár a fõvárosban élt az ország lakosságának egyötöde, az ipari termelés 60 %-a innen került ki, s a tudományos élet képviselõinek 80 %-a a fõvárost választotta lakhelyül, Budapest csupán a 20. megye volt az ország 19 megyéje mellett. Az egyesítéskor létrehozott 10 kerület 1930-ban 14-re bõvült, s most 1950-ben, a peremvárosok és községek bevonásával - azaz Nagy-Budapest létrehozásával - 22-re nõtt.

A fõváros - új - képviseleti testülete a Fõvárosi Tanács volt, élén a Végrehajtó Bizottsággal, mely nem csupán szakigazgatási, hanem politikai szervezet is volt, s amely szervezetben a politikai megbízhatóság számított és nem a szakértelem, a hozzáértés. A fõváros teljesen elvesztette gazdasági önállóságát. Bevételeivel a kormány rendelkezett, s a fõváros a központi - azaz állami - forrásból igényelte a mûködéséhez szükséges anyagi keretet. Az ebben az idõszakban zajlott újjáépítés során jött létre a ma látható lakótelepek és gyárak többsége. 1970-ben adták át a metró elsõ vonalát.

1956 õszén Budapest ismét a forradalom városa lett. Az ötvenes évek politikai elnyomása, az idegen - szovjet - megszállás elleni tiltakozás elsõként a magyar fõvárosban robbantott ki fegyveres harcot. A forradalom október 23-án diáktüntetéssel kezdõdött, és még aznap éjjel a Rádió épületénél lövöldözésbe torkollott. Hamarosan a hadsereg segítségével a néhány napig gyõztes forradalom Nagy Imre miniszterelnök vezetésével megkísérelte az "emberarcú szocializmus" megvalósítását. A forradalmat azonban a szovjet katonai túlerõ leverte, s alig több mint tíz évvel a világháború befejezése után másodszor is szétbombázták Budapest belterületét. A megtorlás, a kivégzések levezénylésére pedig Kádár Jánost nevezték ki.

A rendszerváltással 1990 õszén a parlamenti választásokat követõen megtörténtek az önkormányzati választások is. Budapest fõpolgármestere az a Demszky Gábor lett, aki az ellenzék egyik hangadójaként korábban gyakran került összeütközésbe a hatalommal. A fiatal városvezetésre a szovjet laktanyák, a munkásmozgalmi hõsökrõl elnevezett szobrok felszámolása, az elhanyagolt épületek és a leromlott infrastruktúra felújítása, a lerombolt és elveszett emlékek rekonstruálása várt. 1991. június 30-ra a megszálló szovjet csapatok is elhagyták hazánkat. Ennek emlékére született meg a fõváros saját ünnepe, a minden év júniusának utolsó hétvégéjén megrendezett Budapesti Búcsú.

A rendszerváltás óta két új híd épült a Dunán (a Megyeri-híd és a Lágymányosi-híd), megújult az Andrássy út, a Nagykörút a budai és a pesti oldalon is, és azóta a Hungária körutat is felújították. A külsõ negyedek ipartelepei megszûntek, helyükön bevásárlóközpontokat emeltek. A fõváros sok foghíjtelkén irodaházak és bankok épültek. A fõváros támogatási rendszert hozott létre az értékes lakóépületek rekonstrukciójára, és egyre fontosabb lett a mûemlékvédelem is. Az újjászületési hullám nem kerüli el a színházakat, fürdõket, múzeumokat, könyvtárakat, parkokat, utakat, felüljárókat, közlekedési eszközöket, valamint az egészségügyi és szociális intézményeket sem. Budapest pezsgõ nagyvárossá alakult ismét. Történelmi kávéházak nyílnak meg újra, vagy szépülnek meg, galériák, alternatív színjátszóhelyek alakulnak, és egymást követik a kulturális fesztiválok is.
 
A Vár

IV. Béla király a tatárjárás után, 1241-ben határozta el, hogy Budán várat építtet, amely ellenáll a barbár támadásoknak. A védelmet jelentõ vár környékén a XIII. századra jelentõs település alakult ki. A vár századokig a magyar királyok ideiglenes szálláshelyeként szolgált. A várpalota fénykora Mátyás király uralkodása idején volt. Ekkor nyerte el végleges kiterjedését, az ország gazdasági, politikai, kulturális központjává vált. 1541-ben Buda vára török kézre került. Ebbõl a korból épen maradt török emlékünk Gül Baba sírkápolnája és néhány fürdõ, melyeket a Gellért püspökrõl elnevezett Gellérthegy táplál gyógyhatású forrásokkal mind a mai napig. A volt európai hírû reneszánsz várpalota az 1686-os visszafoglaláskor a több hónapos ostrom alatt megsemmisült. 1873-ban, mikor megalakult a három város egyesítésébõl (Pest, Buda, Óbuda) az új fõváros a várnegyed és környéke újra fejlõdésnek indult. Ekkor épült a Halászbástya, épült újjá a Mátyás-templom. Ekkor határozták el a Gellérthegy fásítását, lejtõin sétautak kiépítését. A második világháború nagy pusztítást végzett. A háború utáni helyreállításkor az idõközben feltárt középkori kulturális értékeket is figyelembe véve alakították ki a vár és környéke mai arculatát.

A Belváros

A Belváros, illetve a régi Pest alapja a XI. sz. elején keletkezett, kereskedõ település volt. Középkori fejlõdésének csúcspontját Mátyás király uralkodása alatt, a XV. században érte el. A várost ekkor még városfal vette körül, melybe három kapun (a Váci, a Kecskeméti és a Hatvani kapun) keresztül lehetett bejutni. A török uralom alatt (1541-1686) a város majdnem teljes egészében elpusztult, de Buda visszafoglalása után Pest is rohamos fejlõdésnek indult. Ekkor létesültek különbözõ települések a városfalon kívül (Teréz-, József-, Ferenc-, Lipótváros), és ennek következménye lett a városfal lebontása, illetve a Belváros elnevezés használata. 1838-ban hatalmas árvíz pusztított Pesten, mely jelentõs károkat okozott. 1873-ban született meg Budapest Pest, Buda és Óbuda egyesítésével. Ezután kezdõdött az a nagyszabású városrendezési program, amely a Belváros mai arculatát határozta meg. Ekkor épült a Belvároshoz közvetlenül kapcsolódó Szabadság- és Erzsébet-híd, az Andrássy út és a belváros népszerû bevásárló utcája, a Váci utca. Ekkor alakultak ki a szórakozóhelyek és a Duna-korzó is.

A Margitsziget

Története a római korra nyúlik vissza, amikor a terület Pannónia provincia része volt. Elsõ Árpád-házi királyaink idején már Nyulak szigeteként emlegetik, mai nevét, melyet Árpád-házi Margitról kapott, a XIV. sz. óta viseli. A XII. században szerzetesek otthona volt. A török uralom idején épületeinek nagy része elpusztult. 1908-ban közkertté nyilvánították. A Tanácsköztársaság idején (1919) nyitották meg a nagyközönség számára. Itt található az elsõ feltárt magyar kertmûvészeti emlék is, az 1251-ben már vízvezetékkel rendelkezõ domonkosrendi kolostorkert. A sziget nagy kertészeti rendezése 1911-ben kezdõdött. Növényritkaságai közül említést érdemel a szivarfa, a vasfa, a tulipánfa, a 140-150 éves platánfák. Az 1920-as években 6 km hosszú sétautat építettek. A szigeten lóvasút közlekedett, majd1925-ben megindult az elsõ autóbuszjárat. A szigetet két oldalról lehet megközelíteni, északon az Árpád hídról, délen pedig a Margit hídról. A szigetre ezenkívül kishajóval is eljuthatunk. A korlátozott autóforgalom, s így a jó levegõ miatt kedvelt pihenõ- és sétálóhelye a fõvárosiaknak. Számos sportlétesítményt, illetve sportolásra alkalmas területet is találunk itt. A sziget területe 96,5 hektár, hossza 2,5 km.

A Városliget

A fõváros legnagyobb parkja. Területérõl elsõ okmányszerû adatok a tatárjárás idejébõl valók, 1298 után több ízben volt az országgyûlés színhelye, és feltehetõ, hogy Mátyás király vadászkertként használta. 1514-ben itt volt Dózsa Györgynek, a parasztfelkelés vezetõjének szállása. 1799-ben Batthyány József a mocsaras területen tavat és két szigetet létesített. Történetében kiemelkedõ esemény a magyar állam megalakulásának 1000. évfordulójára rendezett országos millenniumi kiállítás (1896), amelynek budapesti kiállítási épületei a Városligetben kaptak helyet. Az itt megépült új épületekben mutatták be Magyarország mezõgazdaságát, iparát, kereskedelmét, kultúráját, tájait, városait. Ma az egykori egyik szigeten a Széchenyi-fürdõ helyezkedik el, a másikon a Vajdahunyad vára.